Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar kultúra bevezető ( 1. ) előadása (2008.09. hó)

2009.01.25

MAGYAR KULTÚRA

 

 Tiszaújváros, 2008. szeptember 20. 10 óra

A dőlt betűs kiemelések a hallgatóság reakciói

    Hölgyeim és Uraim!

   Petőfi Sándor: Magyar vagyok című versét hallották.

A költemény egyetlen „baja”, hogy 1846-ban írta ez a huszonéves fiú, és sajnos ma is aktuális.

    Röviden bemutatkozom. Kérem nagyon figyeljenek, mert utána számon fogom Önöktől kérni. Tamáska-Varga Ákos a nevem, tanár vagyok, van munkahelyem határozatlan időre kinevezve, vannak jó kollégáim, vannak barátaim, ellenségeim nincsenek. Van egy szerető, megértő és türelmes párom, aki itt ül a hallgatók soraiban, Két felnőtt gyermekem van, a lányom jogász, egészségesek, az unokám egy éves, szép, a vejem rendes ember. A fiam Angliában épít egy vállalkozást. Van saját, berendezett lakásom, internetem, autóm. Szüleim nem élnek, viszont ők évtizedekkel ezelőtt meghaltak, a gyász már elmúlt, az emlék tulajdonképpen nem rontja a mostani helyzetemet.

    Nos, tisztelt hölgyeim és uraim, illetve szervusztok, megengeditek ezt a formulát, a fenti felsorolás alapján megkérdezem: Ezek szerint én egy boldog ember vagyok?

    Tessék válaszolni, nem mertek válaszolni? Igen. Nem, nem vagyok teljesen boldog, nem érzem teljesen magam jól a bőrömben. Nem azt mondom, hogy szomorú vagyok, de valami hiányzik, és mit nem említettem az eddigiek során? Mit nem említettem, mit hagytam ki, ami miatt nem teljes a jókedvem?

    Talán azt, hogy a fia Angliában él.

   Nem, nem, a fiam rendszeresen hazajár, jó pénze van, magyar ember, idevaló, Leventének hívják, itt akar élni, ez egy átmeneti állapot. Köszönöm, hogy figyelt.

   Azért, mert nem jó dolog ma magyarnak lenni.

  Köszönöm. Megvan az első ötös a névsoromban. Igen, ezért vagyunk itt, ezen a helyen, meg még sok más helyen a mai napon, mert a 24. órában vagyunk.

    Magyar kultúra, magyar jelképek ügyében bevezető előadásomban elég sok mindenről megpróbálok majd beszélni. Tehát körülvesz egy boldog család, egy rendezett munkakör, baráti társaság, egy jó lakótársasházi környezet, nem ismételgetem, szóval mindenhol megtalálom a pozíciómat, a státuszomat, nincs okom panaszra. Csak egy: nem tudok mit kezdeni a magyarságommal. Nem tudok mit kezdeni egy olyan országban, ahol a nemzettudatot – ami minden népnek fontos – állandóan rombolják. A családon, a barátokon, a munkahelyen kívül egy nagyobb  egységbe is kell tartozni, amit úgy hívnak: nemzet. És én úgy érzem, hogy nem tartozom egy ilyen nagy egységbe, még akkor sem, ha Magyar Köztársaságnak hívják, amit sajnos az újságban egyre többet jelentetnek meg úgy, hogy többségi társadalom. Hát akkor az Alkotmányt kell módosítani, legyen a nevünk többségi köztársaság, de akkor elköltözöm innen.  

    Nem tudok boldog lenni abban az országban, ahol egy fővárosi liberális politikus kijelenti, hogy „nem kell nekünk a Szent Korona Alkotmánya”. Hát akkor el kell költözni a Duna mellől, de nem a Tiszához, hanem egy másik folyóhoz, azt Jordánnak hívják. Másik liberális politikus: „tűzre kell vetni a piszkos madarat”. A Turul madárról van szó.

    Nem tudok boldog lenni olyan országban, ahol törvényt kell hozni arról, hogy a boltokon magyar nyelvű felirat legyen, és ne különféle amerikai-anglomán idétlenségek.

   Nem tudok boldog lenni abban az országban, ahol északi szomszédunk lovas bohócnak nevezi István királyt. Ez korábban volt. A Népszabadság e heti  szerdai számában felismerik az úriembert?  Főcím: Szvatopluk, a mi István királyunk.

 ( Bemutatom a Népszabadság 2008. szeptember 17-i szám címlapját, a képen Robert Fico )

     Nem kommentálom, aki történelmet általános iskolában minimálisan tanult –legalábbis én úgy tudom, de annyi bizonytalan forrás van, annyi mindent nem tudunk – hogy a fehér lóért, az arany nyeregért, meg az ezüstözött kötőfékért szépen megvettük a nagy morva fejedelemtől az országot, és hogy innentől kezdve hány szlovák királyt tudnánk felsorolni…?

    Ilyen országban tényleg a 24. órában vagyunk, ugyanis ébresztő kell, mert elvész a nemzet. Az egész magyar történelemről, az egész magyar kultúráról annyi félrevezetés és csúsztatás van, hogy ideje megvizsgálni az igazságot. Meg fogjuk vizsgálni az igazi magyar jelképeket, és az igazi kulturális elemeinket, a magyar történelmet. És feltesszük a kérdést: miért nem ismerjük a magyarság igazi történetét, illetve kinek az érdeke, hogy ezeket titkolja, félremagyarázza.

    A magyar kultúra az egy hatalmas tágas anyag, én mondom, hogy miről fogok beszélni, nem a mai előadáson feltétlenül, hanem a későbbi előadások folyamán. Tehát mindenképpen beszélek az Árpád sávos zászlóról, beszélek a Turul madárról, majd nagyon részletesen egy külön előadáson a Szent Koronáról, az egy hatalmas anyag. Beszélek még a nyelvünkről és kultúránk egyéb elemeiről. A magyar kultúra tárgykör hatalmas terület, a tánctól kezdve a népszokásokig, tehát egyszerűen hihetetlen, hogy mi mindenről kellene beszélni, amire az idő esetleg kevés, én ezért a Ti segítségeteket is fogom kérni. Itt van egy üres lap, amin az szerepel, hogy a következő előadáson az alábbi témákról szeretnék részletesebben hallani. Ezt, kérem, töltsétek ki, magyar kultúra ügyben mire vagytok kíváncsiak.

    Például a magyar kultúra része az alábbi kép is, ami bizonyítja, hogy a hun-magyar nép hatalmas műveltséggel, szellemi és tárgyi kultúrával rendelkezett.. Két koponyát láttok az Árpád-korból. <!--[if !vml]-->Kép <!--[endif]-->(1. sz. kép)  Az első koponyáról nem tudjuk, hogy tulajdonosát megölték-e, belyukadt a feje; szegény valamilyen módon elveszítette az életét. A másik koponyán viszont egy úgynevezett trepanációs nyílás, egy koponyalékelésnek a nyílása látható. A lyuk szélein belül láthatunk egy vékony csontsarjadási sávot, ami azt jelenti, hogy a beteg túlélte a műtétet. Ezt táltosok végezték, tudós táltosok, nem a sámánok, akik vajákosok, kuruzslók is lehettek, ezek gyógyító, orvosló emberek voltak. Ez is a magyar kultúrához tartozik.

 

    Előadásaimban Kiszely István tanár úr tematikáját használom, mégpedig azért, mert nagyon sok a forrás, valamilyen autentikus, hiteles és elfogadható tudósnak kell követni a módszerét. Az Atilla Király Népfőiskolának a főigazgatója Kiszely professzor úr, évtizedeken keresztül kutatta a világ embertani, antropológiai jegyeit, és azt mondja, hogy már munkája javának megtétele után jött rá arra, hogy a magyarságnak milyen gazdag embertana  van, hogy milyen hatalmas nép volt a magyar.

   Amikor magyar kultúráról beszélek, vagy magyar nemzettudatról, akkor szükség van nemzetközi kitekintésre is. Íme néhány zászló.Kép Először nézzük a három felsőt. Oroszország, Franciaország, Hollandia zászlaja, van hasonlóság? Igen.  Igen, mindegyik három színből áll, mindhárom ugyanazokból a színekből. Van különbség? Igen. Sok különbség van? Nem.

 Kép   Nézzük a magyar és az olasz zászlót. Trikolór, trikolór, piros, fehér, zöld, zöld, fehér, piros. Ha fejen állok, vagy elesek, akár olasz is lehetnék. Sok a különbség? Nem. Sok a hasonlóság? Igen, Valóban sok. Ha tudtok vitákról, akkor figyelmeztessetek, hogy mikor volt Franciaország és Oroszország, Olaszország vagy  Magyarország között ebből ellentét: ne használd az én jelvényemet. Sose hallottam róla.

   Nos ezt biztos ismeritek. Kép (3.b kép) Ez melyik zászló? Árpádsávos zászló. Árpádsávos zászló helyett, ez a nyolcszor vágott, kilenc sávos nyilaskeresztes zászló. Később fogok vele foglalkozni címertanban, heraldikában, hogy mivel a címerek valamikor pajzsok voltak, a lovagok hordták a páncéljukon, hogy fel lehessen őket ismerni, ezeket a harcban karddal szokták ütni. Ha függőlegesen ütnek, az hasítást, ha vízszintesen csapnak, az vágást jelent. E fogalmakat  megtartotta a heraldika, Azt mondjuk egy címerre, pajzsra, hogy egyszer hasított, vagy kétszer hasított, kétszer-nyolcszor stb. vágott. Itt van mellette az Árpádsávos zászló, hétszer vágott, nyolc sávos.  Kép A fehér és az ezüst gyakorlatilag egyet jelent, címertakarókon ezüstnek szokták, de a fehérrel egyenértékű.

    Mint ahogy az orosz, a francia, a holland, vagy az olasz, a magyar zászló sem egyezik, és nagyon kis dologban nem egyezik, épp így a nyilaskeresztes zászló sem egyezik az Árpádsávos lobogóval. Ezért innen, e helyről üzenem bátran és lelkesen mindenkinek, hogy amikor tudatlan rendőr, felkészületlen politikus, vagy más hozzá nem értő, aki mindenben csak a  magyarságnak az eltiprását, elmagyartalanítását keresi, akkor tessék bátran a címerünkben megmutatni, hogy nem a nyilaskeresztes címert használjuk. Kilenc sávos, nyolcszor vágott a nyilaskeresztes zászló, nyolc sávos és hétszer vágott az Árpád-házi zászló.

   Az összemosás tudatos, mert szándékos elmagyartalanítási politika folyik.

   Ezért vagyunk itt, ezeket tisztázni kell.

    Az előbbi nemzetközi példákra tekintettel, ha bárhol atrocitás ér Benneteket, bátran tiltakozzatok. Pár napja voltunk Tállyán  a Kárpátia koncertjén, ezer Árpádsávos zászló lobogott, mindegyik nyolc sávos volt.

   Kép Itt látható a nyilaskeresztes zászló  . Nyilaskeresztes jelvény és jelkép nagyon kevés maradt fenn, és azt kell róla tudni, hogy a zászlóknak mindig a rúdhoz közeli csatolt állapota a fontosabb. A nyilaskeresztesek ide tették a zászlórudat, tehát ők elsősorban a nyilaskeresztes mivoltukat hangsúlyozták, de például a nagy Anjou ház Károly király és fia Nagy Lajos is elsősorban az anjou származásukat hangsúlyozták, de szerették volna a magyarsággal is elfogadtatni magukat, hogy ők tisztelik az Árpádsávot. No, ők úgy tették fel a zászlójukat, hogy a  firenzei liliomot a rúd mellé helyezték, és itt volt mellette a piros-fehér sávok. Ebből a fontosság hangsúlyozását kell látni, a nyilaskeresztes a nyilaskeresztet hangsúlyozza, és arrébb berakja az Árpádsávot, de mint látjátok ez nem azonos a mi zászlónkkal. Az Anjouk is hangsúlyozzák, fontosabbnak tartják a maguk Anjou mivoltát, viszont az Árpádsávot is megjelenítik.

   Kinek az érdeke mindezeket titkolni?, Ha körül nézünk a  jelképeknél  - és ne tekintsetek vallástalannak, mert istenhívő ember vagyon, és nehogy félreértsétek  -,  minden jelképhez tapadt a történelem folyamán valamilyen szenny. Ilyen alapon a keresztes háborúkban a szent kereszt égisze alatt legyilkolt embermilliók okán a római keresztet is ki lehet dobni.

   Cromwell Oliver a nagy hős, az ő vasbordájú jelvényét is el lehet hajítani, mivel harminc ezresével irtotta ki a lakosokat, amikor azok nem akartak adót fizeti neki, amikor már hatalmon volt. És ennyi erővel és logikával a gall kakast is kidobhatjuk, meg a brit oroszlánt is.

    Az Árpádsávos zászló ősi magyar jelkép.

    Sajnálatos, hogy hasonmására (piros-fehér) a zsidóüldözés idején borzalmas mocskok ragadtak. Vannak, akiket ez tragikusan érint, ami érthető, hiszen az emberirtást minden épeszű földlakó elítéli.  De azt a pár hónapos szennyet ne állítsuk már párhuzamba azzal, főleg ne azonosítsuk azzal, ami több ezer éves magyar múltat jelent. Ez csak a liberális magyartalanító politika eszköze.

A piros-fehér sávok eredete

   A négy sáv már közel hatezer évvel ezelőtt megjelent, mint uralkodói szimbólum. Enki sumér főisten nevét négy ékkel írták az oroszlán testére.  Később az akkádoknál Ea főisten nevét is négy ékkel jelölték, vele szemben Sin alisten nevét három ékkel.Kép  Az esztergomi várkápolna oroszlános falfestményén is négy éket látunk.

   A magyaroknál legvalószínűbb, hogy Álmos nagyfejedelem zászlaja, amit a vérszerződéssel szentesítettek. A piros az uralkodó, míg a fehér a főúri réteget képviselte.

   A nyolc sáv jelentése: nyolc törzs. És nem hét. Kürtgyarmat ugyanis nem egy, hanem két ( Kürt és Gyarmat ) törzs volt, csupán kis létszámuk miatt vonták össze őket, feltehetően hadászati meggondolásból.

   A fejedelmek száma is nyolc és nem hét. Álmost ne hagyjuk ki közülük, hiszen ő volt a fő szervező. A többiek: Árpád, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm.

   A négy folyó elmélete, miszerint a négy fehér (ezüst) sáv a Duna, Tisza, Dráva, Száva jele lenne, nem állja meg a helyét. Logikátlan, hogy nem kerül bele a Maros, az Erdélyi-medence vízlevezetője.

 

   Csomó félrevezetés van. Miért kell nekünk hazudozni, hogy az Árpádsáv hogy alakult ki, meg négy folyót ábrázol, meg nem is ősi jelkép.

   Azért, mert van nekünk egy Hun Birodalmunk. Kép Ez már az osztrákoknak sem tetszett. Olyan magyar őstörténetet kellett írni, amit szégyelljen a rebellis magyar. Először is már azt is hazudják, hogy az Uráli őshazánál volt a Magna Hungária. Nem. Sokkal keletebbre, sokkal nagyobb birodalom volt. Három hullámban, először 375 tájékán a hunok indultak el. Petőfi szépen mondja: „…Rónasága mintha a föld végét keresné, oly messze-messze nyúl….” És a Kaszpi-tengerig is ellátunk, van olyan bércünk, hát igen. Kérem, ez egy nagy birodalom, az Európai Unió ehhez képest egy tanya. Egy ekkora birodalom mindig útjában volt mindenkinek. Útjában voltunk a keresztényeknek, a kommunistáknak, a Habsburgoknak, útjában voltunk a birodalmi érdekeknek. Manapság ezeknek a liberálisoknak vagyunk útjában.

    Ha én ma azt mondom, hogy magyar vagyok, akkor rám azt mondják, hogy neonáci, fasiszta, fajgyűlölő, rasszista. Pedig Kiszely tanár úr is arra tanít, és Szent István királyunk is Imre herceghez írt Intelmek levelében is arra tanítja fiát, hogy  mindig békében, szeretettel és mindig jókedvűen, és nem ellenségesen kell fogadni az idegeneket. A magyar a legmegértőbb és befogadóbb nép.

    Atilla királyról sok mindent nem tudunk, nem mindig tudjuk megmondani az igazságot.  Egy dolgot meg tudunk tenni: felébreszteni a magyar identitást, a magyar gondolkodást, egyáltalán felébreszteni az elmagyartalanító politikával szembeni ellenállást.  Mert valljuk be, a népsorvasztás kiválóan sikerül. Nézzük meg a névadásainkat, hogy milyen nevet adunk gyermekeinknek, különösen van egy réteg, akik aztán olyan rettentő Vanessa, meg Dzsenifert tudnak adni, hogy az olyan mintha Angliában valaki Józsefet adna. Vagy találkozik két fiatal, én úgy haragszom érte, három puszit adnak egymásnak. Hát ez szláv szokás, nem magyar. A viseletek, amiket hordanak: angol feliratú pólók, idegen jelvények stb.

   Atilla korának egyik legműveltebb embere volt. Azt biztosan tudjuk róla, hogy a római követeket, ha fogadta, latinul társalgott velük, ő, az emberevő szörnyeteg.  Hiszen gyermekkorában Itáliában volt túszként fogoly, ezzel biztosították, hogy a rómaiak adót fizessenek a hunoknak, s cserébe Atillát Ravennában tartották, ahol megtanult latinul, de megtanulta azt is, hogy megcsömörlött a fényűzéstől, az aranytálaktól, az erkölcsi fertőtől. Ott fogadta meg gyermekkorában, hogy ha visszakerül birodalmába, akkor fakupából, fatányérból fog enni, ugyanakkor fürdőt épített. A bizánci követettel görögül beszélt, de beszélt németül is. Akkor milyen barbárról beszélünk?  Hatalmas birodalmat irányított, mindig tudta, hogy kivel kell szerződésben vagy hadban állni.  Hadseregek százait, több tízezres, ötvenezres csoportokban, állatokkal, fejben tartani, tudni, hogy kit hova küldött, kit mikor nem lehet megtámadni, mert velük inkább szerződésben, békében kéne élni, mert nem tudunk átmenni a folyón, magas a vízállás, hát ehhez egy olyan elme, koponya kellett, akit úgy hívtak, hogy Atilla nagy király. Később majd arról is szó esik, hogy ki a fejedelem fejedelem és király.

   A hunokat követték az avarok és végül az Árpád vezette honfoglalás. Érdekes megjegyezni, hogy sok forrás nem honfoglalásról beszél. Bejövetelt, visszatérést emlegetnek. Ezt ismernünk és büszkén vállalnunk kell. Ha egy nép elveszíti történelmét, az a nép elveszett.

    Nem mindig sikerül politikamentesen beszélni. Magyarországon volt egy párt. A párt (parces ) latinul részt jelent, tehát egy egészet minimum kétfelé kell osztani ahhoz, hogy pártról lehessen beszélni. De a rendszerváltozásnak nevezett folyamat után nem két részre osztottuk, hanem átestünk a ló túlsó oldalára, és 26 párt alakult. Ma Magyarországon az a divat, hogy klisékben gondolkodunk. Van egy jobboldali párt, baloldali párt, van egy liberális párt. A jobb oldalt lefasisztázzuk, leneonácizzuk, szélsőjobbozzuk, rasszistázzuk. A baloldalt kommunistázzuk, bolsevikozzuk. Az SZDSZ-t lezsidózzuk. Mind a három megállapításban van valami, több-kevesebb hangsúllyal. De ebbe  most nem megyek bele.

   Nekem csak az a kérdésem, hogy hol a magyar? Tekintsünk határainkon túlra.

   Ír példát mondok, akik utolsó helyről felküzdötték magukat. Náluk is van jobb- és baloldali párt. Németországban is a nagykoalíció győzött. De van egy nagy titok, egy egyszerű titok, hogy Írországban és Németországban, ha nemzeti kérdésről van szó, akkor legyen bár jobb- vagy baloldali, legyen ilyen-olyan, elsősorban ír, és elsősorban német. Vagyis erős a nemzettudat. Nálunk nem lehet magyarnak lenni, mert azt mondják rá, hogy magyarkodik. Furcsa módon, egy nemzetre sem mondjuk, hogy franciáskodik, indonézkedik. Ha elmegyünk vásárolni, bátran kimondjuk, hogy a kínainál veszünk cipőt, az arabnál gyrost, az olasznál pizzát. Csak két népcsoportot nem szabad nevén nevezni, mert akkor kirekesztők, fasiszták, fajgyűlölők stb. vagyunk.

    A nemzeti kohézió, a nemzettudat más országokban sokkal erősebb. Szélsőséges, de kedves példa, hogy a dél-nyugat angliai kelta polgár autóján, házán ott a kelta címer és lefitymálja a francia ételt. Lehet, hogy a Cornwall-félszigeti cornish nem eszi meg a croissan-t, mert az francia, de ha az Egyesült Királyság sorsáról van szó, akkor ő mégis brit alattvaló.

      Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, a Római Birodalom mellett és után vagy alatt a Kárpát-medencében három nép tudott tartósan megmaradni: a hunok, az avarok, a magyarok, és államot alapítani. Akkor mi egy nagy nép vagyunk, egy nagy kultúrával, akkor viszont ütköztetjük ezt más népekkel, más nagyhatalmakkal, tehát akkor  a legjobb megoldás ellenségeinknek: szétverni ezt a nagy múltat.

     Itt látjuk Kiszely tanár úr tanulmányai alapján a magyarság népcsoportjait. A Kárpát-medencében székelyek, csángók, jászok, kunok, palócok, matyók, besenyők, hajdúk, egyéb betelepült és betelepített népcsoportok keveredtek. És ebben az indoeurópai tengerben meg tudtuk őrizni másságunkat.  Azért olyan különleges kultúra a magyar, mert az egyetlen nem indoeurópai nép, egy idegen tengerbe került bele, formailag nyugatiassá váltunk, mert a kereszténységgel azonosulnunk kellett ahhoz, hogy megmaradjunk, és ezt őseink meg is tették.  De  lelkületünkben, az érzékenységünkben keletiek maradtunk.

    A forrásokban mindenki más- és másféleképpen írja le a magyarokat. Kinek van igaza? Több százezres népcsoportról van szó, hatalmas területen. Van, ahol a magyarok nyilaitól féltek, De ha egy olyan területen ír egy tudósító, ahol az ősmagyarok megbékélnek a lakossággal, szerződést kötnek, és egyáltalán nem bántják őket, és békében élnek, hát az a tudósító teljesen mást fog írni, mint akinek a faluját felégették. De gondoljanak csak bele, ez nagyon régen volt, és térben-időben óriási távolságok vannak. Több ezer év és több ezer kilométer. Nézzük meg a mai 93000 km2–es  Magyarországunkat. Tegyük fel, egy időben két tudósító vizsgálódik. Az egyik be fog menni a Szabó Lőrinc Könyvtárba, és ott fog felvételt készíteni a jegyzetelő egyetemistákról, ő haza fog menni, és azt mondja, hogy ezek a magyarok. A másik turista pedig bemegy egy nyilvános WC-be és lefényképezi a különböző fallikus jelképeket, illetve a szaporodásra és a felmenő rokonságra való utalásokat, és azok is a magyarok lesznek.

    A források problematikája

    1.    Először is a fent említett sokféleség. Lehet jó- és rosszindulatú.

    2. Sokszoros oda-vissza fordítások hun-török-.görög-.latin-arab relációban, értelmezési nehézségek.

    3.   Az ortodox tudomány nem szívesen akar újat bevinni a tudományba, tudniillik olyan ez mint az őskor-, meg az ókorkutatás, mondjuk Egyiptom kutatása, de ezt tényleg csak nagyon röviden, nem beszélek róla sokat. Az egyiptomi piramisépítés egész másként volt, mint ahogy az le van a történelemkönyvekben írva. Miiért nem lehet a Szfinx alatti területeket kutatni? Hát azért, mert a világ tudós nemzedékei, tudósok ezrei szereztek már Nobel-díjat, megírták a tankönyveket. A geológus, a földtanos, az állattanos, az őslénytanos, a régész, a történész, az építész puzzle módon összeraktak egy történelmet, ami mindenkinek megfelel. Ez jó, ebben megegyezünk. Ha a láncot megszakítanám, akkor ezen a ponton az egész borulna, s ki lehetne az egyetemi tankönyveket dobálni, a könyvtárakat fel lehetne égetni, Nobel- díjakat és egyéb tudományos eredményeket vissza lehetne vonni.

    4.   Sok a lelkes és jó szándékú amatőr kutató. Ez egy akkora terület, hogy szépirodalmat, regényeket, bármit, számtalan érdekes dolgot olvashat az érdeklődő . Van például egy lelkes barátom. Ő a papír szavunkat is magyar eredetűnek tartja, mert azt mondja, hogy a pap ír. De mondom, figyelj má, így nem lehet, mert akkor mit kezdesz ezzel a szóval, hogy szarvas. Ez egy fémből van, meg még valamiből. Így nem lehet szót fejteni.

    5. A legveszélyesebb a szándékos ferdítés. Hogy ne legyen már olyan nagy nép a magyar, ne ugráljon, majd az idegen multi, a liberális multi ráteszi a kezét. Meg is mondta, hogy megveszi Magyarországot.

    Ki kell szűrni, és meg kell tudni állapítani, hogy hol az igazság. 

    Előadásom végén azt hiszem, megengedhetjük magunknak azt a bátorságot, hogy egy kis vidámságot csempésszünk a dologba. Hiszen a magyarok - akár a habsburg bántotta, akár a német, akár az orosz, akár a mai liberálisok -, azért minden időben meg tudták találni a visszavágás módját, olykor burkolt vagy gúnyos eszközökkel. Alapvetően jókedvű nép a magyar. Tehát amit az elején mondtam, hogy nem vagyok igazán jókedvű, azt nem kell teljesen komolyan venni, az egy felvezető dolog volt. Mi magyarok harcoltunk, védtük a várakat, pl. Nándorfehérvárt, micsoda jutalmakat kaptunk, megszólal délben a harang, köszönöm szépen, a magyar ember meg esett le a vár fokáról. Voltak nemzetiségek, vagy etnikumok, vagy vallások, akik nem igazán szerettek harcolni, voltak akik pénzt csináltak a háborúkból, teszem fel Mátyás király Zengő várát, amikor építette, akkor a velencei zsidóktól kapott pénzt. De ugyanez a velencei zsidó adott pénzt a törököknek is, hogy készüljenek a hadjáratra. Mert ugye Vespasianus császár szavaival: a pénznek nincs szaga, mindegy hogy kitől teszem el a pénzt. Szóval a harcok szünetében jól esett és szükségünk volt is egy kicsit csipkelődni. Énekeljük hát a következő dalt kissé osztrákos akcentussal:

 Ezernyolszáznegyvennyolban kiütött a háború.

Ferenc Jóska, Kossuth Lajos összerúgtak cudarul.

Én is ott vót’, mégse meghót’ , ez is tán vót’ valami,

Én is ott vót’, mégse meghót’ , ez is tán vót’ valami.

Dunántúl és Tiszántúl, úgy futottunk, mint a nyúl,

Még az ágyú meg se szót’, a nadrág már tele vót’.

Én is ott vót’, mégse meghót’,  ez is tán vót’ valami,

Én is ott vót’, mégse meghót’,  ez is tán vót’ valami.

 

  

    Hát ők nem a magyarok voltak. Nekünk meg jó magyarnak lenni. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Tamáska-Varga Ákos

 

 Szerk.:Varga János