Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÁRPÁD-HÁZIAK HARCAI ÉS A MUHI CSATA (2008.11. hó)

2009.01.25

Árpád-háziak harcai és a Muhi csata

 

Az előző előadás keretében megismertük Atillától Árpádig tartó kevésbé publikált időszakot. Szükséges volt látnunk Álmos és Árpád életét és küldetését. Álmos és Árpád áldozat teljes életének jutalma az isteni ajándék a MÁD, MADA a magyar haza. Ők olyan élet ajándékért dolgoztak, amelyet valójában mi magunk is élvezünk. Végig követhettük hun és mag egy nemzetté válásának folyamatát. Ennek a folyamatnak a része volt Árpád időt álló hőstette a Honfoglalás, melynek eredménye képen megszületett a magyar haza. Az első kísérlet megszüntetésére nyugat felől érkezett 907-ben, amikor Árpád meghalt. Ez a pozsonyi csata biztosította a magyarság tovább élését, fejlődését a Kárpát-medencében. A történelem tankönyvekben 933-as merseburgi és a 955-ős augsburgi csatavesztés túlértékelése is csak azért történt, hogy ne lássunk világosan a magyar haderő akkori valós állapotát. Ezen csatavesztések tanulságul szolgáltak, hogy létre jöjjön, egy erős központi uralkodói hatalom, amely már az európai uralkodói eszmétől nem áll távol. Részlegesen szakítani kellett a korábbi keleti hatalmi rendszeren alapuló berendezkedésen. Részleges, mert az uralkodási rendszerben továbbra is a Turul nemzetség örököseit találjuk és Atilla eredetet is, ki milyen mértékben, de ápolja. Géza és Szent István által létrehozott európai királyság erős és potenciális ellenféllé vált már a kezdetektől fogva a német-római császárság számára. Európa egyesült nyugati hatalma nem nézte jó szemmel Árpád honalapítását, de Szent Istvánt követő árpád-háziak függetlenségét sem. Az előadásfolyamán erről a harcra fogunk rá világítani, mert a Pozsonyi csata nem egy egyedül álló csata, hanem egy folyamat kezdete. A német-római császári hatalom az uralkodási válságokat rendre kihasználják, minduntalan Nagy Károly példája lebeg előttük. A Magyar királyság első uralkodói válságát Szent István halálát követően találjuk. Az utódlásban ott találjuk a velencei dózse fiát, Orseolo Pétert, aki lány ágon tartozott az árpád-házhoz.

Orseoló Pétert 1041-ben a főurak vezetésével Aba Sámuel elűzi. Péter német segítségért folyamodik. III.Henrik segítséget nyújtott, a seregeit a Fertő ingoványos vidékén az Aba Sámuel ellenesek átvezetik és Ménfőnél 1044-ben legyőzi Aba Sámuelt. Pétert trónra ülteti és hűbéres vazallusává teszi. Az ország helyzete nem válik stabillá, Pétert továbbra sem tudják a főurak elfogadni. A főurak a Vazul fiakat hívják be. 1046 őszén Endre és az idősebb testvére Levente meg is érkezik az országba Péter ekkor már két éve másodjára uralkodik. Endre és Levente letaszítja Pétert a trónról és látszólag fenntartja III.Henrikkel a hűbéri viszonyt. Azért látszólag, mert a keleti taktika része az időnyerés, mert a magyarok továbbra is Henrik adófizetői, de közben a csehek, a lengyelek és az osztrákok váltak Endre adófizetőivé. Leventéről nem tudjuk, hogy halt meg, de azt igen, hogy Taksony mellé temették pogány módra. Endre kapott történelmi szerepet, őt a királyságában, a győzhetetlen jelzőt érdemelte ki. A királyság eszme keleti szellemisége működik, mert Levente testvérének halála után haza Endre hívja öccsét Bélát, aki majd mellette társuralkodói státuszt tölt be. Endre közép-európai térnyerését Henrik nem nézi jó szemmel. Béla testvér öccse kiváló hadvezéri képességekkel rendelkezett. Endrének pedig szüksége volt egy olyan hadvezérre, akivel sikeresen szembe nézhetett egy olyan uralkodóval, aki Európa urának érezte magát. III.Henrik kétszeri győzedelmes magyarországi hadjárata után, nem gondolta, hogy a magyarok vereséget fognak rá mérni. Henrik 1051-ben hadaival megindult a magyar király ellen. Endre és az öccse Béla herceg a felvonuló III.Henrikkel szemben keleti hadászati technikát alkalmazta, amely abból állt, hogy a Duna mentén déli irányba előre törő ellenség főerőit a nyugati határszél ingoványos vidékein déli irányba terelték, míg a vele szövetségben érkező cseh Bretiszláv herceg a Duna bal partján haladt előre az utánpótlást szállító hajókat, pedig a Dunán úsztatták le. A taktika része volt az ellenség szétválasztása. A közöttük futó hírvivőket elfogták és hamis üzenetet küldtek, így a cseheket és a hajókat haza küldték.

III.Henrik csapatát viszont engedték előre haladni, de előtte a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, mint hajdanán a szkíták a perzsák ellen. Az éhező, kimerült sereg elakadt Béla visszahúzódó seregében. Béla megtorpanása nem volt véletlen, mert ekkor érték el Endre várakozó seregeit, akiket így oldalba kapták, mellyel egyre jobban körbe zárták a német sereget. III.Henriknek egy lehetősége volt futni, menekülni ki az országból. Önmagát „Krisztus helytartójának” tartó  Henrik és serege a nehéz vértjeiket és fegyvereiket hátrahagyva már csak a puszta életéért küzdve hátrált. A magyarok üldözéseitől való félelmükben, olyan gyorsan keltek át Kapuvárnál a mocsaras útvesztők hídján, hogy még az utóvédjük érkezése előtt felgyújtották azt maguk után. Ahol pedig megszabadultak a vértjeiktől, azt a helyet ma is Vértesnek hívjuk. III.Henrik „Krisztus helytartója” nagyhatalmi nimbuszán csorba esett, melyet újabb magyarok elleni hadjárattal akart helyre állítani. Endre is tudta ezt, s politikai taktikai lépésében a pápát kérte fel közvetítőként. A pápai követ Endrét rábeszélte, hogy fizessen adót a császárnak. Endre hajlott rá, mert tudta, hogy újabb sereg érkezik a határai felé, s számára most is a legfontosabb volt az idő. Időt akart nyerni, hogy kellőképen felkészülhessen a támadásra. A pápai követ viszont III.Henriknél nem volt ilyen sikeres, mert a gőgös császár fegyverrel, akarta megszerezni a hűbéresi státuszt a magyarok felett. Henrik birodalmi seregei a Duna mentén haladtak előre egészen Pozsonyig. Pozsonynál azonban megtorpantak, két hónapi ostrom után sem tudták bevenni az erősséget. Leó pápa, hogy eleget tegyen a magyar kérésnek személyesen jelent meg a hadakozó felek között. III.Henrik ekkor már hajlott volna a korábban a pápai követ által felajánlott politikai alkura, de ekkor Endrének már nyerő pozícióban esze ágában sem volt behódolni a császárnak. Endre a csatát kétszeresen is megnyerte, mert nem csak Henriknek kellett méltatlankodva visszavonulnia, hanem a pápának is. Endre 1051-es és az 1052-es győzelmeivel kétszeresen is függetlenné tette a Magyar Királyságot. Megteremtette országának és népének és utódainak hűbéri befolyásolás mentes tovább élést.

Endre ravaszkodó, óvatos, de egyben hódításra törekvő politikája sikerre vezetett benne volt ősei tisztelete, őrizte, nagyra becsülte Atilla kardjának hagyományát, mely őt győzhetetlenné tette az európai hatalmi környezetben. Endre királyunk a győzhetetlen nevet érdemelte ki, mert idegen seregek nem tudtak felette győzelmet aratni, de nem maradt legyőző nélkül. A legyőzője a testvére Béla lesz és itt megint a kard jelenik főszerepben. A két fiú közötti ellentétben Endre önmaga gyarlóságából fakadóan az ősi rendet feladta és még életében megkoronáztatta 5 éves fiát, Salamont. A várkonyi történetben, mely eléggé ismert elkövette azt a hibát, hogy Bélát választás elé állította. Béla a kardot választotta, amely a történetben az életét mentette meg. A kard és a korona mindkettő uralkodási jelképűnk a szent korona a magyarság számára az Isten földi helytartóságát, az uralkodás isteni minőségének megjelenését jelenti, míg a kard, Atilla világfelügyelő kardja az Isten akaratának megnyilvánulása a földi uralkodás magasabb szintű világra kiterjedő megnyilvánulása. A kard az Isten akaratának alávetettségét jelenti. A kard szellemiségét ezután Béla vitte tovább. Béla a kard választása után Lengyelországba menekül és sereget gyűjt a győzedelmes hazatérésre. Endre, aki ekkor már szélütött és hordszéken viszik, a németektől kér és kap segítséget. A testvérharcban Béla győzedelmeskedik és kiveri az országból a németeket. 1060-ban királlyá koronázzák, a történelemben őt bajnok névvel illették. Béla uralkodása rövid ideig tartott. Az uralkodását követően a Vazul unokák hatalomért való küzdelme következett. A legidősebb árpád-házi ekkor Géza Béla fia, aki apjához hasonlóan vitéz harcos és lovagias jellemet örökölt. Korban a következő Salamon, Endre fia, aki vitéz bátor ember volt, de örökölte apja ravaszságát és bosszúvágyát, mely keménnyé tette őt, de egyben befolyásolhatóvá is.

A harmadik a sorban Géza öccse László volt, aki az előbb említett két természet jó tulajdonságait bírta. Belőle hiányzott Salamon vad haragja és bosszúállása, de nem volt olyan túlságosan óvatos, mint Géza, de megbocsájtó képességben, engedékenységben a legyőzöttekkel szemben hasonló volt, mint a bátyja.

A Vazul unokák harcaiban 1074-ben lezajló csatát kell megemlítenünk. Ekkor Géza a felszentelt király László hercegi rangban a király mellett, Salamont Pozsony várába fészkelte be magát. Salamon a hatalmi vágya elérése érdekében elővett egy szégyenteljes ütőkártyát, melyet korábban Péter is alkalmazott: felajánlotta a Magyar Királyságot a Német-Római birodalomnak. Így Salamon kérésére ürügyet talált IV.Henrik hogy hadjáratott vezessen Magyarország meghódítására. A Dunán úsztatta le a seregének ellátmányát szállító hajóit, ő maga a bal parton haladt előre seregével. Ő most előnyösebb helyzet be volt, mint az apja, mert neki, nem állta útját, Pozsony erőssége. Pozsony szerepét most Nyitra vára vette át. A várból kitörő vitézekkel folytatott küzdelem után történt egy számunkra különleges párbeszéd Henrik és Salamon között. Henrik figyelmét felkeltette Salamon egységeiben harcoló különleges harci képességekkel rendelkező Bátor Opos. Ekkor hangzott el a híres kérdése Salamonhoz, hogy: Vannak-e az ellentáborban lévő magyarok között is ilyen bátor vitézek? A kérdés hallatán Salamonban megszólalt a nemzeti büszkeség hangja és így válaszolt: Van sok sőt még sokkal jobbak is! Henrik felmérte a helyzetet és válaszolt: Ha így áll a dolog és ilyen vitézekkel állsz szembe nem szerzed vissza országodat. Henriknek valójában nem Salamon megsegítése volt a célja, mert Salamont megsegítő sikertelen hadjáratát újabb hadjárattal akarta kárpótolni. A német seregek ellen Géza és László apjuk korábban bevált taktikáját alkalmazva IV.Henrik előtt minden élelmet elhordtak a falvakat kiürítették. IV.Henrik épp úgy dicsőség nélkül kellett távoznia az országból, mint apja és nagyapja is tette.

Géza és László taktikájuk eredménye bizonyította, hogy győzelem megvalósítható csata elkerülése útján is. (lásd világhódító Dareosz serege a szkíták ellen) Gézát testvére László követte a trónutódlásba. Akinek alakja Géza királyságára is már rávetült. Magyarország az ő idejében stabilizálta európai nagyhatalmi státuszát, amit a pápai hűbéri birtok Horvátország elfoglalása is bizonyít. László, aki nemcsak szent, hanem igazi lovag király volt. László magyar királyságért folytatott küzdelmeiben kezdetben Géza mellett találjuk, később önálló királyságában a keleti határaink szomszédságában megjelenő kunok elleni harcokban találjuk. A nagyobb harcok mégis az utódjára, Géza fiára, Kálmánra hárult. Kálmán királyt a történelem, könyves jelzővel illette, mert papnak szánták, püspök is volt. Könyves Kálmán nem örökölte Géza és Szent László lovagias termetét ő külsejében púpos és sánta is volt. De nem volt tehetségtelen, a történelemben a leg győzedelmesebb királyaink között találhatjuk. Szent László és Géza megbocsájtó, engedékeny jellemét sem örökölte. Kegyetlen bosszúvágya a hatalom féltésével párosult, mely a tetteit is beárnyékolta, megvakítatta testvérét Álmos herceget, mint azt Szent István Vazullal tette, de ő még a testvérének Álmosnak a fiát Béla is megvakítatta. Tettének előzményei voltak. Kálmán személyiségére testi fogyatékossága mellett, hatott gyermekkori élete is úgy nőtt fel, hogy a családjában apja nagybátyja lovagias termete mellett a testvére Álmos apja és nagybátyja testi képességeivel rendelkezett. Ezen kívül Álmos Szent László pártfogoltja is volt utódjául nevelte. Kálmán ilyen körülmények között mellőzöttségben és jogsértettségben nőtt fel. Kálmán Szent László uralkodásának végnapjaiban Lengyelországba szökött és sereget gyűjtött. Szent László látta tévedését és nem akart testvérharcot, ezért haza hívta Kálmánt és felajánlotta neki a trónt, amit halála után békében el is foglalhatott. Álmos, aki viszont korábban favorizált volt nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet a korábbi hercegi társuralkodói státuszát.

A kialakult konfliktus helyzetben megtörtént közöttük, hogy Kálmán és Álmos seregei a Tiszánál farkasszemet néznek egymással és a békekötés azért történik meg, mert a saját alattvalóik nem voltak hajlandók egymás ellen harcolni. Kálmán és Álmos között többszöri kibékülés és bocsánatkéréssel teli időszakát követően Álmos Salamon útjára tér és IV.Henrik fiának, V.Henriknek segítség fejében felajánlja hűbérül Magyarországot. V.Henrik, mint az összes elődei kapva kapott az alkalmon. V.Henrik a seregei élén meg is jelent 1106-ban Pozsonynál, de ott vereséget szenvedett Kálmán seregeivel szemben. Kálmán hódító törekvéseinek következő lépése, hogy Horvátországot teljesen megszállta. Ezt követően a tengerparti városok és szigetek következtek, Velence főhatóságát megszüntette a dalmát tengerparton. Kálmán uralkodásáról és országáról a csehek történetírója így írja le: „a magyar nemzett erős, gazdag, fegyverben kitűnő és a föld bármelyik királyával képes szembeszállni.” Kálmán a karizmatikus misztikum tekintetében rombolt, de a korából kiemelkedő józanságával alkotott és nemcsak törvényeket, hanem az uralkodás alapját képező korona eszme örökül hagyásával megteremtette azt az alapot, melyre utódai egy erős alapon álló európai államiságban létező Magyar Királyságot építhettek.   Kálmán 1116-ban meghal és a trónon a fia II. István követte. II.István erős Magyarországot örökölt és tovább épített. Erejét példázza, hogy családján, Szent László lányán Piroskán ért jogsérelem miatt 1129-benmegtámadja Bizáncot. II.István elfoglalja Barancs várát. Ellene felvonuló bizánci sereget maga János császár vezette. II.István váratlanul kitört a várból átkelt a Dunán és összezúzta a bizánci fősereget. Ha nincs egy olasz nemes asszony a magyar király udvarába, aki elárulja II.István terveit akkor a császárnak nem sikerült volna megmenekülnie. II. István 1131-ben hal meg utódjául unokatestvérét vak Bélát nevezi ki. Az utódlás kérdésében mégis viszály keletkezik, mert Kálmán törvénytelen fia Borisz trónkövetelőként lépett elő. Ez a történelmi időszak a vérségi elv a Turul nemzetségből való származás, az Árpád-házból való királyválasztás válsága volt.

Béla vak volt, ez által meg volt kérdőjelezve uralkodói alkalmassága. Borisz törvénytelen volt így nem tartozott az Árpád-házhoz. Béla természete inkább Kálmánra hasonlított, csak a vaksága korlátozta. A belső ellenségtől radikálisan szabadult meg. Aradra érkező főuraktól megkérdezték, hogy: Borisz nem Kálmán fia és nem méltó a koronára? Aki nem adott határozott helyes választ a kérdésre a legkisebb kétely is felmerült benne azokat megjegyezték. A király emberei ezeket a főurakat mintegy 68-at megrohanták és legyilkolták. Borisz szövetséget kötött lengyel herceggel Boleszlóval. A csapataikkal a Sajó mentén sorakoztak fel II.Béla seregeivel szemben. Ekkor egyfajta diplomáciai farkasszemet nézés volt. Az idő fontos, mert Bélának kedvezett. A magyarok, akik Boriszt támogatták időközben rájuk hatottak, hogy valójában Kálmán által el nem ismert törvénytelen trónkövetelőt támogatnak, a törvényes király ellenében. Borisz és Boleszló serege egyre fogyott és időközben Béla serege tovább erősödött a segítségére érkező Albert osztrák herceg csapataival. Béla mikor már biztos erőfölényben volt, akkor támadott és ekkor már Borisznak is csak egy lehetősége volt menekülni ki az országból. Béla megnyilvánulásaiban megjelenő bosszúálló természete nem teljesen az övé lehetett, mert a győzedelmes csata után a foglyokat elé hozták és még azok közül a nyíltan ellene fordult Sámson barátainak is megkegyelmezett. II.Béla uralkodását ügyes diplomácia jellemezte, megszilárdította a királyi hatalmat. Álmos Turul-nemzetsége a vak és magatehetetlennek hit király alatt megerősödött és biztosította a trónutódlást eleve elrendelt sorsszerűségét. II.Béla 1141. február 13-án halt meg. A trónt, a 11 éves fia Géza örökli meg. Géza, akit az uralkodói rendben másodikként találhatunk, alakjában Szent László lovagkirály emlékét idézi fel. Uralkodásának kezdete a szerb származású anyai nagybátyja Belos bán gyámsága alatt kezdődik. Belos bán vitéz férfi volt és jól intézte az ország sorsát.

 

A vitéz gyámságra szükség is volt, mert a németekkel a jó viszony Béla halálát követően megváltozott. Borisz a korábbi trónkövetelő most III.Konrád német-római császár területén gyűjt sereget és váratlan támadással elfoglalja Pozsony várát. Ekkor 1146-ban a 16 éves II.Géza sereget gyűjtött és Belos bán vezérlete alatt megindult az osztrák határ irányába. Boriszt támogató Henrik bajor herceg által vezetett sereggel megütköztek és döntő győzelmet aratnak felettük, Henrik herceg és serege Bécsig futva menekült a küzdelemből. II.Géza alatt tovább erősödik az Árpád-háznak a lovas nomád ősi dinasztiák hagyományain alapuló keresztény állami hatalom. Ez olyan mértékű volt, hogy az átvonuló keresztes hadak egyik történetírója Freisingi Ottó ámulattal írja, hogy a magyar királynak olyan hatalma van, hogy az ország legtávolabbi részén is a leghatalmasabb ispánt is elfogathatja. II.Géza Szent László lovagias természetét örökölte, de benne megtalálhatjuk Könyves Kálmán és II.Béla politikai realitását is. Ügyes politikával tovább erősítette a Magyar királyság nagyhatalmi pozícióját. II.Géza 1162. május 31-én halt meg, utána is trónöröklési válság lépet fel. Géza még éltében megkoronáztatja a fiát, aki III.Istvánként kerül be az árpád-házi uralkodók sorába. A megkoronázott III.István atyai nagybátyjai István és László hercegek Manuel bizánci császár védnöksége alatt voltak. A bizánciak által támogatott atyai nagybátyái elől III.István Pozsony várába menekül. Az ország főemberei elfogadják az ősi jog szerint következő László főhatalmát. II.László ezután a régi szokást követve testvér öccsének adja az ország egyharmadát, mint hercegséget. A koronázás ceremoniális részét Lukács esztergomi érsek megtagadja. Cselekedetének hátterében a bizánci segítség és a keleti kereszténység térnyerésének a félelme volt benne. Lukács megátkozta a királyt, II.Lászlót és a 40 nap le sem telt 1163. január 14-én váratlanul meghal. Ekkor testvére István herceg, Manuel volt pártfogoltja foglalja el a trónt. Lukács érsek tőle is megtagadja a koronázás egyházi részének a végre hajtását őt is a kalocsai érsek koronázza meg, őt IV.Istvánként találjuk az uralkodók sorrendjébe.

IV.István ellen felkelés tört ki a Dunántúlon és a felkelők élén ott találjuk III.Istvánt, aki rövidesen újra Magyarország királya lesz.  IV.István Bizáncba futott segítségért, de ekkor már Manuel császár III.István Béla öccsét támogadta. Béla korábban került Bizáncba a császár vejének és leendő utódjának. IV.István Manuelnél kegyvesztett lett, ekkor ő a német császárnál keresett segítséget. A német-római császárság, most nem avatkozott bele a magyar trónutódlás ügyeibe annál inkább Manuel császár, aki most már Béla oldalán jelent meg trónkövetelőként. A testvérviszály teljes volt, mert III.István egyszerre került szembe a nagybátyjával és a testvér öccsével. III.István kénytelen volt, Horvátországot és Dalmáciát átengedni Bélának. III.István bármennyire is volt sikeres a hatalom megszerzésében Lukács esztergomi érseknél kegyvesztett lett és őt is átokkal sújtotta. Le sem telt az év, 1172. március 4-én meghalt. Ekkor már jogszerűen is Béla volt a trón várományosa, viszont már nem volt bizánci trónörökös, mert Manuelnek fia született. Lukács érsek Bélát sem koronázta meg, viszont nem átkozta meg. Pápai rendelet alapján őt is a kalocsai érsek koronázta meg.   III.Bélakét kerül be az uralkodók sorába műveltsége kimagasló még az európai uralkodók sorában is. III.Béla 1180-ban Manuel halálát követően kiterjeszti újra a Magyar királyság hatalmát Horvátország és Dalmácia felett. Halicsot is ebben az évben foglalja el és a fiát Endrét teszi meg helytartónak.  III.Béla teljhatalmú uralkodóként élt és halt meg 1196. április23-án. III.Bélát a legidősebb fia Imre követte a trónon, de az utódlásban újra családi viszály keletkezett. Béla kisebbik fia Endre, aki korábban Halics kormányzója volt, ő is részt követelt magának, ősi szokás szerinti társuralkodó státuszt. III.Béla Endrének a keresztes hadak fővezéri címét és feladatát szánta. Imre és Endre között kitört ellentét, amely fegyveres konfliktussá változott és ezt a testvérharcot Imre nyerte. Endre az osztrákokhoz menekült. A magyar keresztes hadak elindulásának érdekében Ince pápa kibékítette a testvéreket. A két fiú kapcsolatát Imre, László nevű fiának születése mélyítette el újra. Imre a fiát szerette volna utódjául. Kép

Endre sereget gyűjtött és a király csapataival Varazsdnál ütközött meg. Imre győzött Endrét bilincsbe verték és egy évi raboskodás után engedte csak szabadon. Gertrudot Endre feleségét haza küldték Ausztriába. 1204-ben, amikor Imre a halálát érezte 5 éves fiát kinevezi királynak, akit III.Lászlóként találunk a királyaink sorába. Az uralkodói viszály elkerülése érdekében a testvérét Endrét nevezi ki gyámjául és az ország kormányzásának feladatát neki adja. Imre 1204 szeptemberében halt meg. Endre, ahogy apjának III.Bélának tett ígéretét sem tartotta meg úgy Imrének tett fogadalmát sem tartja be. Imre özvegye a kiskorú III.Lászlóval Ausztriába menekül, ahol a kiskirály hirtelen meghal. Endrének III.László halálával nem csak a korona kerül haza az osztrákoktól hanem a feleségét Gertrúdot is visszakapta. 1205-ben kerül a trónra II.Endre néven. A történetét jól ismerjük a Bánk-bánból. Uralkodásának nevezetessége, hogy az ő idejében 1222-ben az Aranybullában rögzítik a nemesi szabadság jogokat, amely fontos része a Magyar királyság alkotmányos fejlődésének. II.Endre után a trónra a fia IV.Béla került. IVBéla, ha nem is volt olyan megnyerő egyéniség, de az általa képviselt megvalósítható politikai céljai mégis egy magasabb fázist képviselnek. Energikus egyéniségét részben a feleségének Laszkarisz Máriának is köszönhette, akivel boldog házasságban élt és 10 gyermekük született. IV.Béla országát elődjeitől eltérően neki nem csak nyugatra kellett figyelnie, hanem kelet felé is, ahonnan érkező veszedelem az ország elvesztését hordozta magában. A kelet felől érkező veszély forrása a mongolok, ahogy nálunk elhíresültek ők a tatárok. Az uralkodásának kezdetén, az ország határán megjelennek a kunok, akik IV.Bélától védelmet és bebocsájtást kérnek. IV.Béla a kunokat eredetileg szét akarta szórni az országban, de kunok ragaszkodtak a nemzetségi összetartozásukhoz. A király a közelgő tatár veszedelem árnyékában nem akart velük összeveszni, ezért jó házigazdaként viselkedett. A magyarok szerint viszont túlságosan is elnéző volt velük. A kunok betörtek a magyarok falvaiba és raboltak mindent, amit elértek. A magyarok feldühödtek és ellenálltak.

A király olyan törvényeket hozott, melyek panaszos ügyekben mindenütt a kunoknak kedvezett. A király előzékeny óvatos politikája nem hogy csillapította volna, hanem pont ellentétes hatást váltott ki a kunok vérszemet kaptak. A társadalom nem a közelgő tatár veszedelemmel volt elfoglalva, hanem a belső etnikai megosztottságával. A tatár veszedelem kivédése érdekében IV.Béla a Kárpátok hágóiban természetes akadályt képezett. 1240 őszén a Halicsi fejedelemség és Magyarország között minden könnyen járható hágóban óriási erdőterületek kivágásával hosszú csapdákat készítettek és keresztbe fektetett fák sokaságával torlaszolták el, tették járhatatlanná az utakat. 1241. március 12-én Tomajnembéli Dénes nádor hozta a híreket, hogy a tatárok a kapukban több ezer orosz fejszést hajtva maguk előtt, utat vágtak maguknak. Alig telt el 3 nap és Batu öccse Sejbán egy gyorsan mozgó töménnyi seregével elérte a Duna vonalát. IV.Béla segítség kérésére csak II.( harcias) Frigyes osztrák herceg érkezett. A király megtiltotta a kitöréseket. Frigyes ezt a parancsot nem tartotta be, kitört a várból és egy portyázó mongol sereg felderítő egységét sikerült megfutamítania, illetve foglyot ejtenie. A fogolyról kiderült, hogy valójában nem mongol vagy tatár, hanem egy kun. Ami egyébként nem meglepő, hiszen a kunok keleten maradt részét a mongolok leigázták és ugyanúgy, ahogy a tatárok ők is harcászatilag a mongolok hadi elő népességet gyarapították. A kunok Dnyeper menti országának nyugati része nem hódolt be a mongoloknak, hanem a magyar királynál keresett menedéket. A belső feszültségben élő magyarság egyébként is kétkedve viseltetett a kunokkal szemben, most pedig bizonyítottnak látta hogy a kunok valójában összejátszanak a mongol-tatár ellenséggel. A nép elégedetlensége a kunok vezérein teljesedett be, elfogták őket és legyilkolták. A kunok számára Magyarország ellenséges területté vált. Az ellenük fellázadt magyar néptömegek elől csak kemény harcok közepette tudtak az Al-Duna irányába kimenekülni az országból. Az addig eltűrt sérelem semmivé foszlott ráadásul a közelgő mongol invázió előtt még ember áldozatott is követelt, mind a kunok mind a magyarok részéről egyaránt.

A kunok kimenekültek pedig ők lehettek volna IV.Béla segítő hadai a maguk 15-25 ezer fős hadra fogható népességükkel. Az elesett magyarok és kunok valamint az elmenekült kunok együttes néptömegével az ország elvesztette a fegyverforgatóinak tetemes részét. Frigyes gyorsan visszatért hazájába a küldetését teljesítette. A pesti nép pedig nemsokára a saját bőrén tapasztalta meg milyen is egy igazi portyázó tatár sereg. A magyar fő sereg Pestről a Tisza vidékére 10-15nappalt kitevő idő alatt jutott le. A fősereg vonulása közben folyamatosan portyázó mongol seregekbe ütközött. 10-15 nap hosszúnak tűnik, de valójában IV.Béla hadserege reguláris sereg, amely a mozgósítást követően az útvonalán folyamatosan fogadja az ország távolabbi részéből érkező egységeket. A serege nem egy gyors mozgású kalandozó egységekből álló sereg, hanem szekerekkel teli hatalmas karavánt kell elképzelnünk. A szekerek, pedig nemcsak a fegyver és élelem szállítására volt hivatott, hanem páncélozottak voltak és hadászati stratégiai szerepük is volt. A magyar haderő számszerűsége ma eléggé vitatott a történészeink körében. De meg kell jegyeznünk, hogy ebben a korban, az európai viszonyokban egy 15-20 ezres sereget már tekintélyesnek tekinthetünk. A mongol portyázó seregek a pusztai népekhez hasonlóan 5-10 ezres egységei, ugyanúgy sakkban tartották a nyugati szomszédaikat, mint hajdanán a magyarok kalandozó egységei, akik szintén 5-10 ezres seregekkel kalandozták be egész Európát. A magyar sereg létszáma tekintetében figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a kunok 15-25 ezer katonát kiállítani tudó néptömeget az országban tudta tartani, úgy hogy azok nem próbálták meg átvenni a katonai hatalmat a befogadó nemzet felett. Ez azt jelenti, hogy a magyar haderőnek minimum duplája, de legalább 3 szorosának kellett lennie a kunok haderejének. Batu támadása idején nem lehetett a teljes haderőt bevetni, mert az ország más kapuit is védeni kellett. Így minimum 35-40 ezres sereggel számolhatunk. Dzsuvajmi perzsa történetíró Sejbán mongol parancsnokra hivatkozva, úgy tudja, hogy Batu serege fele akkora lehetett, mint a magyaroké. Ha nem is a fele, de ezek szerint körülbelül egyenlő számban lehettek.Kép

 A magyar haderő kiválasztotta számára a legkedvezőbb terepet, ahol bevárhatja a mongol főerők támadását. A magyar hadvezetés nem valószínű, hogy elfelejtette volna a pusztai lovas nomádok harcmodorát. Tudta, hogy nyílt színtéren nem tudja megverni a mongolokat. Ezért a Sajó partján, olyan helyszint választott ahova kényelmesen feltudja állítani a szekértáborát. A tábort a Sajó ezen szakaszán található egyetlen híddal szemben állította fel. A Sajó a tavaszi hóolvadások következtében természetes védelemül szolgált.  Átkelési lehetőség vagy a hídtól felfele lévő gázlón volt lehetséges vagy lefelé a torkolatvidéke felé ahol a Tisza duzzasztó hatása miatt megcsendesedik. A híd képezte a folyón az egyetlen biztonságos átkelés lehetőségét, amelyet egyik fél sem rombolt le. Kép  A szekérvár mind a passzív védekezésnek, mind a demonstratív erő demonstrációnak megfelelt, mert kellőképpen a mongolok sem tudták kellő képen a szekérvárból kitörő magyarok számszerűségét megállapítani. A szekérvár egy fajta biztonságos gyülekező vár, amely nem új keletű találmány, mert a kalandozó őseinkről is lejegyezték 924-ben Sank-gallenben, hogy a magyarok szekerek alkalmazásával gyorsan összeállítható erősséget képeztek. A szekérvár alkalmazása a pusztai hadviseléstől nem idegen használták a besenyők a kunok is de korábban a perzsák is beszámoltak a kazárok páncélozott szekerek alkalmazásáról. A mongolok tudták milyen nehézségekkel lehet elfoglalni egy megerősített összeláncolt szekértábort. Az orosz-kun szövetség elleni küzdelemben már találkoztak, de muhinál a helyszínválasztás miatt a történelemkutatók által felvetett orosz példának megfelelően itt nem lehetett volna akadálya egy esetleges hosszadalmas ellenállásnál a víz hiánya, hisz áradó folyó árterületének vidékén találjuk a tábort. A magyarok hosszadalmas ellenállásra is felkészültek, mert a szekereket nem csak összeláncolták, hanem közötte pajzsfalakat is képeztek. A mongolok tudták, hogy a magyarok nem fognak támadni, így nekik kell. A hídon viszont csak korlátozott számban lehetett átjutni, így viszont a hidat kisebb egységekkel is biztonságosan lehetett védeni.

A kiválasztott hely stratégiai helyességét bizonyítja, hogy az átjutott mongolok számára nem volt kedvező, mert a hátuk mögött a folyó van és a hídon nem csak az átjutás volt korlátozott, hanem menekülni sem volt egyszerű. A híd elfoglalásában a gyorsan mozgó lovas hadosztályaikat sem tudták használni. Az összeláncolt szekérvár nem csak éjszakai védelmet biztosított, hanem a csatában is biztos védelmet nyújtott visszavonulás esetén. A Sajó partján a magyar sereg napokig farkasszemet nézett egymással. A források szerint a mongolok három irányból támadtak a magyarokra. Batu főserege április 10-ről 11-re éjszaka kezdte meg a támadását a hídon keresztül. A mongolok nem tudtak váratlanul rájuk zúdítani a tömegüket, így beszűkülve támadtak. A magyar sereg hamar a hídőrség segítségére sietett. Kálmán herceg és Ugrin érsek vezette csapatok sikerrel verték vissza a mongolok támadását. A mongolok visszavonultak a folyó túl parti szálláshelyükre, a magyarok, pedig a saját táborúkba. Batu főserege hajnalban újra támadott, de most már kőhajító gépeket is bevetett. A mongol támadás most is a hídon kezdődött a folyó felső szakaszán átkelt mongol jobb szárnnyal kiegészülve. A magyar seregnek, ekkor már kétirányú támadást kellett kivédenie, így Batu főerői egyre nagyobb számban tudtak átkelni a hídon. Kálmán herceg és Ugrin érsek vezette magyar seregek sikerrel vették fel a harcot Batu ellen. A csata végkimenetelét végül a mongol erők jobbszárnyán érkező Szübötej lovas egységei fordították a mongolok felé. Szübötej kínai életrajzában is megemlíti ezt az eseményt, ahol beszámol arról, hogy érkezésekor Batu egységei a hídnál már felbomlóban voltak a nagyszámú ellenséggel szemben, a csata már elveszni látszott számukra. Batu vissza akarta rendelni seregeit, de ő kitartott, míg Batu serege felbomlóban volt, mert a megfutamodó katonáit saját kardjával kergette vissza a csatába. A magyarok ellenállása a nap második felére enyhült meg. Feltehetően Szübötej pihentebb egységei és az általuk előállt létszám többlet okozta. Szübötej késedelmes érkezése kedvezően befolyásolta a mongolok számára a küzdelmet. A magyar sereg eléggé szorongatott és már-már körbezártan küzdött.

A jobb szárny késedelmes érkezéséig jelentős veszteségeket szenvedtek a mongolok. A csatában bátran küzdő magyarok ellen a mongolok nem tudták saját stratégiájukat használni és a folyó felé beszorulva egyre nagyobb veszteségeik lehettek, így csak egy lehetőségük volt meg kellett bontaniuk a magyarok zárt csata rendjét. A magyarok egész napos szilárdságuk arra ösztönözte őket, hogy biztosítsanak a magyarok számára menekülő utat. Ezáltal a magyarok menekülő egységeit a saját harcmodorukkal győzhették le.  A mongolok azt is tudták, ha a magyarok betömörülnek a szekérvárukba, akkor ott még jó pár napig védhették volna magukat és közben felmentésükre érkezhetnek utóvéd csapatok. Feltehetően a magyar királyt már jó előre kimenekítették és a király nélküli győzelem semmit sem ért számukra, mert a mongolok sikere, akkor teljes, ha a király behódol a népével együtt. A tábor védelme még a menekülők nélkül is elég erős lehetett, mert Dzsuvajni szerint, a királyi sátor mongolok általi elfoglalása után sem szűnt meg a harc, a magyarok ellenállása. Mert sötétedésig még így sem került teljesen a mongolok kezébe a tábor. A harcról Plano Carpini ferences szerzetes tudósításában megjegyzi, hogy sokan elestek a tatárok közül, s ha a magyarok el nem menekülnek, hanem vitézül ellenállnak, a tatárok kitakarodtak volna a földjükről, mert olyan félelem fogta el őket, hogy mind megkísérelték a megfutamodást. Béla királyt a menekülés megkezdése előtt már rég kimenekítették. A királyt a csata hevében a dandárja fogta közre. A dandárját azok a katonák alkották, akiket az ország későbbi történetében köznemesi, illetve főnemesi méltóságra emelkedett családok őseit találhatjuk. Bélát a tatárok Pest felé várták, de a lovászmestere előrelátó volt és a Bükk hegységen át vezette. A védelmét biztosító kíséretének tagjai többször engedték át pihentebb lovukat a királynak. Béla nagy kerülővel Gömör, Hont, Nógrád, Bars megyén keresztül jutott el Nyitrára, majd onnan Pozsonyba.  Pozsonyban találkozott a korábban már említett (harcos) Frigyes osztrák herceggel, akinek esze ágában sem volt beleavatkozni a magyarok küzdelmébe.

Örült a magyarok pusztulásának és a saját hasznát kereste. Barátságot színlelve osztrák területre csalta a királyt és ott fogolyként bánt vele. A menekült királytól visszakövetelte azt a pénzt, amit apjának, Endrének hadisarcként fizetett. A király szorult helyzetében nem tudott fizetni Frigyes csak úgy engedte el, hogy 3 megyét el kellett neki zálogosítania. Béla király Zágrábba ment tovább. Frigyes és az osztrákok nem elégedtek meg ennyivel, betörtek az országba  és elfoglalták Győr várát. A magyarok erő viszonyaira jellemző, hogy még a tatároktól szorongatott helyzetükben is az elfoglalt várat rájuk gyújtották és kiverték őket az országból. Zágrábban Béla levelet írt a pápának és II. Frigyes német-római császárnak. A császárnak segítségért fejében felajánlotta Magyarország hűbéri alattvalóságát. A tatárok által szorongatott Magyarország nem kellett a császárnak. A tatár-mongol erők Béla után siettek, tudták, hogy a dalmát tengerparton húzta meg magát. Béla végül Trau szigetén talált menedéket. A tatár-mongol erők amilyen gyorsan érkeztek olyan gyorsan 1242-ben távoztak is. A cselekedetük hátterében Ögödej főkán halálát követő kánválasztást szokták összefüggésbe hozni. Valójában a főkán választás ott sem történhetett zavartalanul, úgy ahogy nálunk sem volt zökkenőmentes. Valójában a tatár-mongol erők nem adták fel kelet-európai területeiket, mert az Al-Duna felé távoztak és az al-dunai területe Bulgária továbbra is a mongolok adófizető függésben lévő területei maradtak. IV.Béla rendíthetetlen király kezébe került az újjáépítés. Az újjáépítésben az oligarchák ellensúlyozására több hatalmat ad a nemesi rétegeknek. A korona megkapja a szent jelzőséget és az uralkodás szakrális Turul nemzetséghez való tartozást és a hun hagyományokat megerősíti. A mongolokkal szembeni magyar erőviszonyokat, példázza az is, hogy ekkor már a mongol követek azzal kecsegtetik IV.Bélát, hogy ha hozzájuk csatlakozik, akkor a kán nem kívánja a magyar király hódolatát, hanem szövetséget kínál a közös ellenség a nyugat-európai nagyhatalmak elleni hadjáratra. Magyarországon a mongolok azzal, hogy a muhinál csatát nyertek, az országot széltében és hosszában végig rabolták, még nem szereztek hatalmat felette. Magyarország nem lett, a mongolkán, adófizetője. A történelemtanítás anomáliája, hogy amíg nálunk tatár veszedelem és ország pusztulást találunk a történelemtanításban, addig a mongol történelemtanításban a mongolok magyarok elleni harcuk, illetve a Muhi csata sikertelensége jelenik meg. Muhinál nem tudtak teljes megsemmisítő vereséget mérni a magyarokra és a királyt sem tudták elfogni. A veszteségeik tekintélyesek voltak, míg a menekülő magyarok kisebb egységekben ütköztek meg a tatár-mongol erőkkel.  A súlyos harcok híre, jó fél évszázaddal később II.Hetoum Kis-Örményország királya, a mongolok vazallusának a történeti munkáiban is felbukkannak. IV.Béla országa a Magyar Királyság volt az egyetlen, amely bár közvetlenül határos volt a mongol birodalommal mégsem tarozott az alávetett, adófizető szomszédok közzé, míg viszont Grúzia, Örményország, szeldzsuk-törökök Rumi királysága a Bolgár Cárság és az orosz fejedelemségek zömét mongolok vazallusai között találjuk. Az erőviszonyokat példázza továbbá az is, hogy IV.Béla a tatárjárást követően ott folytatja 1242-ben ott folytatja az Árpádok közép-európai politikáját, ahol előzőleg abba hagyta.  IV.Béla visszaszerzi a 3 elzálogosított megyét. A magyar katonák 1243-ban IV.Béla vejét Boleslaw krakkói herceget segítik a trónra. A mongol pusztítás hírére a velenceiek is azt hitték visszaszerezhetik korábbi tengerparti befolyásukat a váltakozó sikerű küzdelemben olyan béke született 1244-ben, melyben Béla megtudta, tartani a korábbi korona birtokait a dalmát tengerparton. A magyar királynak meg kellett mutatnia az ország erejét a felbátorodott szomszédoknak. A következő bátor a korábban már megismert harcos Frigyes, aki nem nyugodott bele a 3 megye elvesztésébe 1246-ban újra támadott és most a csatában ugyan győzött, de ő maga is odaveszett. A herceg halálát követő utódlási válságban Ausztria fele a magyar királyé a másik fele a cseh királyé lesz. Később a cseh király egyesült az osztrákokkal és támadást intézett IV.Béla ellen. Ebben a csatában a magyar fősereg ugyan győzni nem tudott, de már ott találjuk

 

IV.Béla fiát Istvánt, aki a lovagkirály elődjeinek erényeit megcsillantva a rábízott serege élén az ellenség vezéreinek a javát megsemmisítette  és az ő csapatrésze a túlerővel szemben is győzedelmes helyzet be volt. Ennek eredménye képen a cseh király Ottokár hajlott a békére. István a lovagkirály ősök összes erényeit örökölte, s talán negatívumaként a lobbanékonyságát lehet kiemelni. István életét végig kíséri kun származású feleségének el nem fogadottsága és Margit testvérének szeretete. A felesége elleni ellenszenv legjobban édesanyja és Anna testvére irányából a legerőteljesebb. István bármennyire is volt uralkodásra termet mégis háttérbe szorult, öccsével, Bélával szemben. István, amikor rájött, hogy a saját családja, a vesztét akarja. Az ellene küldött hadak elől bezárkózik erdélyi Feketehalom várába. István herceg felmentésére váratlan felmentő sereg érkezik. Váratlan felmentő sereg érkezésére kitört a várból. IV.Béla saját fiával szemben sem volt szerencsésebb hadvezér, mint a külföldi seregekkel szemben. István kitörő csapatai szétverték az ostromló sereget és betört apja területére és egyenesen Pestnek tartott. Isaszegnél találkozott az elébe küldött királyi sereggel. A küzdelemben számtalanszor próbálták megölni, de a kimagasló harci képességekkel rendelkező István minden támadást elhárított és a seregei teljesen szétszórták a király csapatait. IV.Béla megélte, hogy saját fia legyőzte. Istvánnak eszébe sem jutott, hogy bosszút álljon, az első szóra kibékült és visszavonult seregével erdélyi hercegségébe. IV.Béla 1270. május 3-án a királyi szigeti rezidencián halt meg. Anna IV.Béla lánya István haragjától félve utolsó bosszúját hajtotta végre István és saját nemzete ellen: ősei az Árpád-ház családi kincseit, amelyet Atilla ideje óta gyűjtöttek Prágába vitte. IV.Bélát fia István követte, aki V.Istvánként került be az uralkodók sorába. V.István aki valójában csak két évig uralkodott, de azzal, hogy Ottokár cseh királyt legyőzte stabilizálta az önálló magyar királyi hatalmat. A legfontosabb tette a jövőre nézve, még hercegsége idején kötött szövetség, a francia Anjouk családjával.

1269. szeptember 14-én Mária lányát Anjou Károlyhoz adja fiának, Lászlónak viszont Anjou Károly Izabella lányát kérte. István politikájában láthatjuk, hogy a sógora a francia király, apóstársa a görögcsászár és a nápolyi-sziciliai király. Ez a szövetség Európa meghatározó szövetségévé válhatott volna, de a későbbi magyar történelemben az Árpád-ház kihalását követő események tükrében országot fenntartó lépése volt. V.István halálával az Árpád-ház utolsó fényes csillaga hunyt ki.  A királyi hatalomban a fia IV.László követte, akit a történelemben Kun Lászlóként ismerhettünk meg. A második tatárjárás az ő idejében történik. Nogaj kán és tatárjai 1285. február 2-án   törtek be az országba. A támadás fő iránya ugyanaz volt, mint 1241-ben Halicson keresztül a hódolt halicsi fejedelemség katonáival együtt. Most is gyorsan elérték a Duna vonalát. A királynak még érkezése sem volt a mongol had ellen hadat gyűjteni, amikor már ország nagyurai Baksa György vagy Aba Amádé már javában küldték a sikeres küzdelem eredményét a portyázó mongol seregekből levágott mongolok fejeit. A mongol seregek a halicsi kapun sikeresen bejutottak, de márciusban már hazafelé tartó mongol-tatár hadak kifelé az erdélyi hegyekben kemény ellenállásba ütköztek. Az akadály az ősi módszerekkel járhatatlanná tett utak miatt a kifele vezető út ugyanúgy nem volt egyszerű, mint ahogy a bejutás sem. A tatárok dolgát nehezítette a hirtelen beállt hideg idő. A körülmények miatt a tatárok csapdába kerültek. Az orosz krónikások úgy írják, hogy Brassó felé Nogaj kán és Telebuga vezérére által vezetett csapatok, amit három nap alatt meg lehetett volna tenni az nekik harminc napig tartott. A hegyek közt időjárástól és az erdélyi ellenállástól meggyötört tatárok zsákmányt hátra hagyva hagyták el a Kárpát-medencét. Magyarországot cseppet sem rendítette meg a tatárok második bejövetele, IV.Béla által kiépített védelmi rendszer jól vizsgázott. A magyar vitézek kisebb összecsapásokban sikerült felülkerekedniük. Nogaj kán seregével szemben az erősségek megfelelő védelmet nyújtottak.

Nogaj sikertelen magyarországi portyáját követően a következő év telén ismét felkerekedtek most is a Halicsi fejedelemség vazallusaival vonultak. A krakkói herceg Magyarországra menekült. Nogaj kán Krakkó alatt, míg a vezére Telebuga Sandomierz alatt ütötte fel a táborát. IV.László vezére Baksa György azonban Szandec váránál rajtaütött a támadókon, majd pedig a Szepességben útját állta. A magyarok Baksa György vezetésével, sikerült útját állni a tatárok újabb járásának. Nogaj hiába került a hatalma csúcsára mégsem próbálkozott többet magyarországi hadjárattal, pedig 1290-ben gondolkodás nélkül indította csapatait Bulgária és Szerbia ellen. 1290 pedig Magyarország uralkodási válságát hozta IV.Lászlót meggyilkolták és úgy tűnt, hogy nincs árpád házi trónkövető, de II.Endre utolsó házasságából született István fia, aki anyjával Velencébe menekült és nevelkedett fel. Haza hívják és királlyá koronázzák ő III.Endrekét találjuk az árpád-háziak sorába. Ő az árpád-ház utolsó aranyága, halálával 1301-ben hivatalosan kihalt az Árpád-ház, de a vérvonala nem halt ki hiszen válságos időszakokban a leányágak kerültek előtérbe, és később leányágon is dicső és nagykirályaink sorát találjuk majd.  Azt se felejtsük el hogy az árpád-ház vezetett király listája Zulta-Zsolt listája aki nem csak Árpád uralkodói örökségét bírta, hanem a hun eredetű Aba nemzetséget is. Ezenkívűl ne felejtsük el Árpád többi fiainak leszármazottait akik ma is névtelenül közöttünk élnek és csak idő kérdése, hogy Árpád véréből hozzáhasonló honszerző, honalapító nagyságú államfője legyen Magyarországnak.

 

Álmos

     ↓Árpád (885)

    

Levente ……Tarhos­-Üllő-Jutas- Zsolt (Solt, Zulta 907)

                                                               

                                            Fajsz             

                                                            Taksony

                                                                 

        ← ↓ ←←←← ← ←←←← ← Géza (972 )-Szár László -Mihály

                                                                                                    

                                                           István(997) Koppány      Vazul

         Péter(1040,1044)                                                        

                                                             Imre  Levente-Endre(1047)-Béla(1060)

      Aba Amádé(1041)                                                                                                     

                                                                  Salamon(1057,1063)              

                                                                                  I.Géza(1074)-László(1077)

                                                                                            

                                                                        Könyves Kálmán(1096) -Álmos

                                                                                                                    

                                                                  Borisz?- II.István(1116)   II.Béla(1031)  

                                                                                                                       

                                     II.Géza(1041)-Álmos- IV.István(1163)-II.László(1162) 

                                             

                              III.István(1162, 1163)-III.Béla(1172)-Géza 

                                                                               

                                                                        Imre(1196)    - II.Endre(1205)

                                                                                                               

                                                                        II.László(1204)                 

                                                                                                                  

                                                                    IV.Béla(1235)-Kálmán-Endre- István

                                                                                                                           

                                                                          V.István(1270)-Béla                   

                                                                                                                           

                                                                        IV.László(1272 )    III.Endre(1290)

 

 Forrás: Hajdú Bálint Tanár Úr, Borsod megyei tagozat