Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fáklyás menet Kiskunlacházán - Magyar zászlók nélkül, cigányoktól fenyegetve (percről percre)

2008.11.28

Fáklyás menet Kiskunlacházán - Magyar zászlók nélkül, cigányoktól fenyegetve (percről percre)

 

Mint ismeretes, múlt vasárnap hajnalban megöltek egy tizennégy éves lányt, aki a helyi művelődési házból tartott hazafelé. A kislányt megerőszakolták, majd megfojtották. Csaknem teljesen csupasz holttestére vasárnap édesapja talált rá a kultúrház melletti bozótosban.

Kiskunlacháza képviselői testületileg mozdultak meg, s a polgármester maga hirdette meg a mára szóló figyelemfelkeltő demonstrációt. Plakátjukon kiemelik, hogy együttesen fejezik ki a helyi polgárokkal azon véleményüket, hogy elegük van az erőszakból, a félelemből és a rettegésből. Mondjuk ki együtt, hogy ELÉG VOLT! – áll a Répás József polgármester által aláírt felhívásban.

A barikád.hu információi szerint a Budapestről induló tömeg már 16 órakor gyülekezett a közös találkozóhelyen – ekkorra már körülbelül 15 gárdista is jelen volt (civilben).

18:20 A Magyar Gárda és a Jobbik képviselői 18:15-kor fejezték be a tárgyalást a Baranya megyei rendőri képviselettel. A megbeszélésen igencsak Gárdaellenes hangulat uralkodott: A ráckevei rendőrkapitány kijelentette, ha a Magyar Gárda bármiféle atrocitást követ el, vagy olyan magatartást tanúsít, mely a cigányságot irritálná, perceken belül kapával, kaszával többszáz cigányt tud a helyszínre hívni – Kolompárral az élen. Mint mondta, adott esetben nem riad vissza erőszak alkalmazásától sem a Gárdával szemben. A rendőrvezető mondhatni, megfenyegette a gárdistákat – számolt be az eseményekről szerkesztőségünknek Kiss Róbert, a Magyar Gárda országos főkapitánya. A rendőrkapitány megtiltotta a Mozgalomnak, hogy menetelhessen, illetve az Árpád-sávos zászló használatát is. Az előbbi döntés apropóján Kiss Róbert elmondta, Árpád-sávos zászlókat civilekkel hozatnak majd a rendezvényre.

Helyi tudósítónk információi szerint 200-300 résztvevő van jelenleg a helyszínen, a médiaérdeklődés nagyon nagy, s mindemellett többszáz rendőr vigyázza a menetet.

18:44 BOTRÁNY!!! A szervezők a magyar zászlót is eltetették a résztvevőkkel, köztük a Magyar Gárdával is.

18:55 Az egyre bővülő tömeg létszáma - a közel 150 gárdistával együtt - 500 fő. Várhatóan összesen 200 gárdista fog a helyszínre érkezni.

Elég volt a romaerőszakból!

19:15 A menetet megelőzően elsőként felszólaló Répássy József polgármester kijelentette: Kiskunlacházán elég volt a romabűnözésből! A mondatot hatalmas taps kíséretében „Éljen a Gárda!” bekiabálások kísérték. A polgármester beszédében elmondta: Ha egy rendőr is intézkedik a bűnözés ellen, akkor őt is rasszistának bélyegzik. A lakosság követeli az állandó rendőrőrség létrehozását, és a bűntető törvénykönyv szigorítását. Kéri, hogy a polgárőrök számára az önkormányzat több jogot és nagyobb hatáskört biztosítson. Mint elmondta, a politikai elit felelőssége jelen esetben is hatalmas, így el kell dönteniük, kinek az érdekeit képviselik, a bűnözőkét vagy a kistelepülések polgáraiét. „Kedves Nóri! Te odafenn biztosan látod, ami itt történik. Most megtesszük az első lépéseket, hogy változtassunk.” – szólt a polgármester, a meggyilkolt kislányra emlékezve. Mint mondta, elindul egy olyan folyamat, mely várhatóan az egész országon végig fog söpörni, nagy változásokat vonva maga után. „Be fogjuk bizonyítani, hogy lehet békésen és méltóságteljesen küzdeni.” – zárta beszédét.

19:20 A következő felszólaló a kiskunlacházi polgárok nyílt levelét olvasta fel a parlamentben csücsülő politikusokhoz címezve. A felsorolt képviselők nevei hallatán a tömeg felől, nagy hurrogás és kifütyülés közepette, a szokásos (de nem elégszer ismételt) „Mondjon le!” felkiáltás hangzott. Kóka János és Lendvai Ildikó neve extra mértékű elégedetlenkedést váltott ki.

A kiskunlacházi önkormányzat nevében kijelentette, gyászukban osztozva mindannyian kiállnak a hozzátartozókért. „Tenni akarunk azért, hogy áldozatokká ne váljunk (…) Elég volt az erőszakból, a félelemből! Tenni akarunk, és teszünk is azért, hogy biztonságban tudhassuk szeretteinket (…) Úgy érezzük, hogy a helyzet településünkön pattanásig feszült.” A levél is tartalmazta követelését az állandó rendőri jelenlétnek, illetve a polgárőrök határkörének és eszközeinek bővítését, hogy a közbiztonság érdekében dolgozó személyek megfelelő támogatást kapjanak munkájukhoz. „Az utolsó órában vagyunk. Az élet szent.” – zárul a levél dr. Répássy József polgármester úr nevében.

19:25 Dr. Répássy József polgármester beszámolt az önkormányzat szerdai rendkívüli testületi üléséről, melyen a 446/2008-as határozta értelmében meghozta a következő döntéseket:
Az önkormányzat
- a település közintézményeihez, köztereihez térfigyelő kamerákat szereltet
- pénteki és szombati napokon a polgárőrök mellé egy fő rendőrt biztosít
- a 2009. évi költségvetésből a gazdátlan, romos és értéktelen ingatlanok felvásárlása érdekében 10 millió forintot elkülönít (A tömegben hatalmas taps és éljenzés.)
- a napokban történt kiskunlacházi bűneset nyomravezetőinek egymillió forintot ajánl fel
- a Duna-part közbiztonságának növelése érdekben a térfigyelő kamerák felszerelését megfontolják
- a polgárőrség számára még egy gépjárművet vásárol
- a fenntartása alatt álló intézmények rendezvényeiről hazafelé tartó kiskorúakat 18 óra után csak szülő felügyelet mellet engedik utcára; szeszesital árusítása effajta rendezvényeken szigorúan tilos! (Ismét hatalmas taps.)

A polgármester arra a híresztelésre, miszerint a helyi önkormányzat 40-50 roma család betelepítését tervezi, úgy reagált, hogy „sem roma, sem más nemzetiségű család betelepítését nem kezdeményezi, és nem támogatja az önkormányzat”. A bejelentést ismételten hatalmas tapsvihar és ováció fogadta.

Répássy József megkérte a jelenlévőket, hogy csendben vonuljanak, és semmiféle provokációra ne reagáljanak. A képviselőtestület a menet élén fog haladni, utána csendben, sorba foglalja el helyét mindenki, majd a fáklyákat gyújtsák meg.

Végezetül bejelentette, hogy a Goj Motorosok 100 ezer forinttal járultak hozzá a kislány temetésének költségeihez. „A képviselőtestület H. Nórát az önkormányzat saját halottjának tekinti, ennek értelmében mindenfajta anyagi költséget áll” – fejezte be beszédét a Kiskunlacháza polgármestere, melyet hatalmas ováció követett.

19:45 Elindult a menet, ami ismeretlen okokból többször megáll. A Jobbik és a Magyar Gárda jelenlévő tagjai esküjükhöz híven, saját kibontott zászlóik alatt vonulnak végig, dacolva a rendőri erőszak fenyegetettségével.

Talpig védőruhába öltözött rendőrök bár az azonosító jelvényüket viselik, azért a könnygázvető puskájukat és a családi kiszerelésű könnygázgránátokat is magukkal hozták. A faluban olyan nagymértékű a lakosság fenyegetettsége, hogy a lakókat géppisztolyos rendőrök védik… a Gárdától. A menet legvégén gárdisták vonulnak, s egyedül őket, három oldalról kísérik a rendőrök. Talán a kékruhások nem értesültek arról, hogy valójában kiktől is retteg a község apraja nagyja?

Hatan voltak!

20:25 A menettel együtt haladó munkatársunk a tömegben találkozott egy helyi fiatal lánnyal, aki személyesen is ismerte Horák Nórát. A lány elmesélte kollégánknak, hogy a Nórit megtámadó cigány fiatalok összesen hatan voltak, de az egyik 16-17 év körüli társuk nem akarta bántani a kislányt, sőt az esetet (állítólag) jelenteni akarta a rendőrségen, ezért felakasztották(!!!). Ma volt a temetése.

Tudósítónk a lánytól megtudta, hogy Nórit már többször fenyegette ugyanez a cigánycsapat azzal, hogy megerőszakolják és megölik, ha nem adja oda magát nekik. Mint megtudtuk, Nóri este a diszkóban összeveszett a barátaival és ezért utasította vissza, hogy hazakísérjék. Az egyedül sétáló lányon fenyegetői ekkor váltották be gaztettütek. Kiskunlacházán általános a fiatal magyar lányok megfenyegetése.

Terrorban a kiskunlacháziak

20.45 A helyiek elpanaszolták, hogy a cigányok azzal fenyegetőznek: „A temetés után még rosszabb lesz” Munkatársunk borzalmasabbnál borzalmasabb rémhíreket hallott a községben történt, cigányok által elkövetett bűncselekményekről.

Egy bácsi hátsó szomszédai cigányok voltak, akik mindig levizelték a kertjét. Amikor az öregember szólt nekik, kétszer megverték, a második esetben kórházba kellett szállítani, ahol belehalt sérüléseibe. Egy nénit pedig a kertjében leütöttek és kiraboltak. A lakók meséltek egy 15-16 éves cigány fiúról, aki egy nagy, fekete Mercedes-ből szokott kiszálni (melyet természetesen jogosítvány nélkül vezet), s egy fatuskóból és szögekből összeállított husánggal szokta fenyegetni az ártatlan járókelőket. A helyiek este nem mernek kimenni az utcára, az iskolába a szülőknek kell elkísérni gyermeküket.

21:30 A Jobbik a Magyar Gárdával közösen koszorúkat és mécseseket állított a bűntény helyszínén, és egyperces néma csenddel emlékeztek meg a kislány tragikus haláláról, majd a Himnusz eléneklése után a gárdisták "feloszlatták magukat" és hazaindultak - számolt be az eseményekről Kiss Róbert főkapitány.

Nóri, nyugodj békében!

Gyimesi Edit, Kassai Eszter, Sághy Réka

barikád.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.