Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fricz Tamás: Hol vannak a fiatalok?

2009.01.09

Fricz Tamás: Hol vannak a fiatalok?

 

Kép

Fricz TamásHol vannak a katonák? – szól egy elvesztett generációt sirató híres dal. S ma, 2009 elején Magyarországon, sajnos feltehetjük a kérdést: hol vannak a fiatalok? Hol van az a huszonéves generáció, amelyik hallatja a hangját, markánsan kifejti a véleményét a nyilvánosság előtt a felnőttek világáról, éles kritikával illeti az intézményeket, a társadalmat és a politikát, illetve megfogalmazza azt is, hogy milyen világot szeretne magának a fennálló helyett?

Nem, nem hallunk ilyen hangokat. Mintha a mai fiatalok eltűntek volna, mintha nem lenne véleményük az ország és a világ ügyes-bajos dolgairól.

De ne általánosítsunk ennyire, hiszen például az egyetemista ifjúság egy része egyre markánsabb nézeteket vall. Hallani arról, hogy erősödőben a radikális nemzeti nézetekre fogékony fiatal réteg, egyre több tizen- és huszonéves foglalkozik a régi nemzeti hagyományok újraélesztésével. Ők azok, akik valószínűleg a legrosszabb körülmények között is kitartanak az ország mellett, s ők azok, akikre építeni lehet a következő évtizedekben.

Mégis, létezik egy ennél jóval szélesebb, arctalan réteg, amelyikről nem sokat tudunk, mert nem világosak a céljaik, s elképzelhető, hogy a jövő számukra a külföldet jelenti, az országhatárokon túli boldogulást. Márpedig, ha egy országnak nincs olyan ifjúsága, amelyik elszántan, kompromisszumoktól mentesen akar jobbítani a fennálló viszonyokon, annak az országnak a jövője kérdőjeleződik meg.

Magyarország ma különös generációs képet mutat. Az ötvenes-hatvanas, sőt talán hetvenes korosztály jelentős része hihetetlen aktivitással veti bele magát a közéletbe, mozgalmakat szervez, markáns politikai állásfoglalásokat tesz a saját táborának logikája szerint. S ezzel szemben létezik egy huszon-, tizenéves generáció, amelyik viszont "rejtőzködik", nem ismerjük a véleményét, vagy ha megnyilvánul, akkor a legtöbb esetben kiábrándultságának ad hangot. Lázadó, sokszor szinte forradalmi hangulatú idősek és beletörődött, a realitásokat elfogadó fiatalok néznek időnként szembe egymással, sokszor bizony nem értve egymás szándékait. Az ismert mondás szerint az, aki huszonéves korában nem lázadó, annak nincs szíve, s aki ötven felett nem válik legalább valamelyest konzervatívvá, annak meg nincs esze. Ezek szerint szívtelen fiatalok és megnyugodni nem tudó, örökké lázadó idősek alkotják Magyarországot?

Vajon miért vált a fiatalok többsége – látszólag legalábbis – arctalan, kritikátlanul beilleszkedő, rosszabb esetben cinikus, kívülálló vagy közömbös emberré az ország dolgai iránt?

Azt hiszem, ennek legalább három oka van.

Először is egyre kevesebb gyermek születik Magyarországon, a társadalom elöregedik. A társadalom "derékhadát" az idősebb generációk adják, ők adóznak, ők tartják el a nyugdíjasokat, az ő pénzükből fizetjük a segélyeket. Politikai aktivitásuknál fogva az idősebbek azok, akik szavazataikkal és más közéleti fellépéseikkel meghatározzák, milyen kormányzás, milyen politika legyen Magyarországon. A mai fiatalság "kisebbségben" érzi magát, néha szinte elnyomottnak, tehát nemhogy megjönne a kedve az aktív állampolgári lét gyakorlásához, ellenkezőleg, egyre inkább elmegy a kedve attól és elfordul a politikától.

Másfelől az ország gazdasága már évek óta válságban van, nincs benne dinamika, nem kínál perspektívát a fiatalok számára. Elképesztő mértékben növekszik a diplomás munkanélküli fiatalok száma, ezért több fiatal igyekszik hosszú évekre kitolni az egyetemen töltött éveket, mert a munkaerőpiacon kilátástalan a helyzete. Innen jön a kiábrándultság, az egyre erősödő szándék, hogy külföldön kell keresni a jövőt, s nem az anyaföldön. Ezek a fiatalok gondolatban, érzésekben, részvételi szándékban egyre inkább eltávolodnak az ország gondjaitól-bajaitól.

A legfontosabb a harmadik ok: a húsz évvel ezelőtti változás, a demokrácia intézményesülése a remélt folyamatoknak épp az ellenkezőjét hozta. A demokrácia elvileg megteremti az egyének szabadságát, érvényesülési lehetőségei bővülését, az esélyegyenlőség növekedését, s a gazdasági, társadalmi és politikai elit folyamatos rotációját, cseréjét, változását.

Mi történt Magyarországon? Az a politikai és gazdasági elit, amelyik a jogi rendszerváltó folyamatot levezényelte, amelyik húsz évvel ezelőtt "jókor volt jó helyen", bebetonozta magát, s uralja a folyamatokat a társadalom minden területén. Így az érvényesülési pályák beszűkültek, a verseny nem működik, egyenlő esélyekről szinte semmilyen területen sincs szó. S az a generáció, amelyik a rendszerváltás idején született, teljességgel kiszolgáltatott helyzetben van. A fennmaradt uralkodó posztkommunista, illetve a jobboldalon kismértékben kialakult hálózatok számukra áttekinthetetlenek, megfejthetetlen személyközi viszonyok uralják azokat, amelyek között úgy érzik magukat, mint szegény Franz Kafka K.-ja a Kastélyban. Nem értik e hálózatok mozgását, nem látják az erőviszonyokat, kiszolgáltatottnak érzik magukat. Ezért vagy cinikus karrieristaként beilleszkednek ebbe a gépezetbe, és nem tesznek kritika tárgyává semmit, vagy eltávolodnak az egésztől – az országtól is.

Új politikai mozgások, új remények, új márciusok kellenek, amelyekhez a fiatalok is csatlakozni tudnak. Csak így lehetne feltörni a húsz éve bebetonozott, megcsontosodott, végletekig megfáradt struktúrákat.

Fricz Tamás
politológus
(magyarhirlap.hu)