Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért lapít Gáza ügyében a Fidesz? (frissítve)

2009.01.08

Miért lapít Gáza ügyében a Fidesz? (frissítve)

 

Kép

Gáza

Talán sokan emlékszünk még arra a pillanatra, amikor a Fidesz vezetői máig érthetetlen módon rohantak neki Oroszországnak a grúz-oszét konfliktus ügyében. Akkor a polgári párt politikusai szóvá tették, hogy milyen felháborító, amikor egy nagyhatalom tankokkal rohan le egy kisebb országot. A háború konkrét kiváltó okáról, az oszétok elleni grúz agresszióról persze a megszólalók – köztük Orbán Viktor, de leginkább Németh Zsolt, a párt külügyi vezetője – nem ejtettek szót.

Most azonban, amikor Izraelt már az egész világ elítéli, szinte már csak a magyar politika hallgat. Az senkit sem lep meg, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF néma, hiszen nem számít „polkorrektnek” Izraelt, azaz a zsidókat nyíltan kritizálni. De hogy a Fidesz, és pláne a KDNP is hallgat, az döbbenet. Sőt, a Fidesz dísz-szocialistája, Csintalan Sándor állítólag még Izraellel is ért egyet. Szörnyű bevallani, de Magyarország az egyetlen ország, ahol nincs parlamenti erő, amely határozottan elítélte volna a zsidó hadsereg vérengzését. Ilyenkor válik vitathatatlanul egyértelművé, hogy hazánkban nincs többpártrendszer, csupán az egypártrendszer lett kicsit színesebb.

A második világháború óta a zsidóság a politikában más megítélés alá esik. Ha egy zsidó hajszál meggörbül, az egész világnak ki kell fejeznie őszinte együttérzését, valamint felháborodva kell követelni az agresszor azonnali és példás megbüntetését. De ha a zsidóság gyilkol halomra gyermekeket, asszonyokat és civileket, nehogy valaki felemelje a szavát! Jaj, annak az antiszemitának! Nyilvánvalóan így gondolkodhat a Fidesz és a leányvállalatává lett KDNP is. Szépen csendben nézik a brutális gyilkosságokról szóló beszámolókat, olvasgatják a híreket, a bennük lappangó emberség még tiltakozik is valahol mélyen, de vállalni már nem vállalják a megszólalást. És ha most valakiben felmerülne a kétely, hogy miért kell a Fideszt bántani, annak ajánlom a barikád.hu képösszeállítását a gázai mészárszékről, a széttépett gyermekekről. Milyen politika az, amely ezt szó nélkül hagyja? Hogyan is bízná az országot, vagy saját gyermekét, unokáját ilyen gyáva, tutyimutyi, felvásárolt és jégszívű pártra?

Szégyellje magát a Fidesz és a KDNP!!!

Szabadságot és igazságot Palesztinának (is)!

K. Zsolt
Balassagyarmat
családapa, volt Fidesz szavazó

Egy másik olvasónktól:

Tisztelt Szerkesztőség!

Az imént olvastam oldalukon egy volt Fidesz szavazó gondolatait az izraeli mészárlásról. Már megírta helyettem hogyan látom én is a helyzetet. Tényleg gyomorforgató az egész! Mielőtt bárki támadna azért, mert kritizálni merészelem ezt az újabb háborút NEM VAGYOK ANTISZEMITA! De itt valami tényleg nem stimmel Izrael környékén. Izrael az egyik legkorszerűbb fegyverekkel rendelkező ország. Amennyiben támadás éri a lakosságát, csak így tudja megvédeni őket? Ez egy arányos reakció? Semmivel nem magyarázható ennyi civil, ennyi gyermek halála. Ne is próbáljanak meggyőzni!

A legnagyobb baj, hogy egy pár hét múlva már senki nem foglalkozik a helyzettel. Ha vége lesz az öldöklésnek, már nem lesz hír. Talán lesz egy-két riport műsor és ennyi. Gázában pedig maradnak a megcsonkított túlélők, a családjukat elvesztett emberek. Tovább tengetik majd életüket a segélyeken. És a helyzet ezek után sem fog javulni, sőt talán rosszabb is lesz. A nagyhatalmak újra előadják magukat, hogy majd közvetítenek a felek között. Süket duma!

B. Sándor
nagycsaládos apuka
Szentendre
volt Fidesz szavazó

barikád.hu